Vasárnap reggel egy órával korábban kezdett dübörögni a hifi, a korai 11-es meccseinket is sikerült még egy órával előbbre hozni ugyanis. Az éjszakai csapatbuliról részleteiben nem nyilatkozhatok, már több családdal rendelkező csapattárs megfedett, hogy jobb lenne, ha csak a meccsekről írnék, mert egyre népszerűbb a blog… Úgyhogy csak annyit mondhatok: csak Joó Gabira és Ádira emlékszem, akit gyakorlatilag Gabiztam, bár Flegmi azt mondta, vele is összefutottam, de nyugi lányok, nem volt se karszalag, se VIP lekerített rész, se ingyen pia, se jelszó, se 19 éves Playmate lányok, így reggel öltözködés közben Gabi neve mellé bizony egy nagy feketepontot ikszelek, és törlöm az iwiw-ről is. Azért szerencsére egy-két szóban elmondták, hogyan készültek a mérkőzésre:
Eszembe jutnak még az előzmények is, az esti Real Sociedad – Espanyol gyalázat, amire a tiszteletbeli Respect taggal, Hudival fogadtunk, és 370ezerrel voltunk a gólon. Ennél nagyobb bukót csak egyszer követtünk el eddig, de a fekete szombatról most ne beszéljünk. Főleg, hogy ezúttal Forlin, az Espanyol kitűnő védője, szintén nagy összeggel lehetett ezen a téten, így a 88. percben megkegyelmezett nekünk.
Az elmúlt hetek alapján mindig jó előjel volt, ha 10 perccel meccs kezdés előtt kisétálva azt látjuk, hogy az ellenfél intenzíven, csapatszinten melegít, mert eddig azokat mind megütöttük, de az, hogy még egyenmelegítőjük is legyen, az megint megijesztett egy kicsit. Persze, én is örülnék egyenmelegítőnek de bazmeg ez a blasz
Aztán, amikor az első másfél percben labdába se értünk, még gyanúsabb lett a dolog, főleg, hogy Motor előre mondta, ezek jók, pedig mi is gyakorlatilag a legerősebb csapatunkkal tudtunk kiállni. Viszont onnantól kezdve, hogy először megszereztük a labdát, vége lett a meccsnek. Robi – Szabi kettős középen annyit futott, hogy még nézni is fárasztó volt, és a Xavi – Iniesta szintű irányítás kiegészült a többiek parádés passzjátékával, ami időnként már-már ehhez hasonló cicázásra emlékeztett.
A meccs csak azért nem dőlt el már a tizedik percben, mert ekkor az első kiugrásomat még csak elpöckölni tudtam a kivetődő kapus mellett, és hiába futottam utána gyorsabb tempóban, mint ahogy egy Lamborghini Diablo gyorsul, már csak a vonalnál értem utol, és nem tudtam a kapuba húzni. De néhány percre rá egy Csillag – Filip – Csillag kényszerítő végén utóbbi megküzdött a labdáért az utolsó védővel, mellel eltolta, és 12-ről, éles szögből beverte a vezető gólunkat (1:0). Abszolút iskolajáték folyt továbbra is, az ellenfél egyetlen kapuralövésére, ennyire futotta részükről 45 perc alatt, pedig Dezső vetődött pumaszerűen.
A 20. perc tájékán Filip bal oldali beívelése pattant vissza hozzá egy védőről, felnézett újra, és a hosszúra tálalt, ahol a labda tökéletes ütemben talált meg, nem volt más dolgom, mint amolyan esemtékásan kapásból beütni, igaz, ez most csak 6-7 méterre volt a kaputól (2:0).
Játékunk nagyon egyszerű volt: Robi és Szabi addig járatta körbe-körbe a zsugát, akár percekig is, amíg egyszer csak valakinek ziccerbe tálalhattak. Ez néhány perccel később úgy alakult, hogy Robi engem ugratott ki, és hiába vettem át hosszan, a kapus nem jött, így utol tudtam érni a labdát, és míg azon gondolkoztam, milyen szép is lenne visszahúzni a rövid oldalhálóba, a labda már ott is volt, kicsit meglepődtem, de úgy csináltam, mintha direkt lett volna (3:0).
Ekkor még nem nyugodtam meg teljesen, mivel a 3:0 még egy gyors második félidő eleji összeomlással – amiben köztudottan erősek vagyunk – még ledolgozható, de a félidő utolsó percében megint egy zseniális kiugratást osztottak le Szabiék a szélen ugró Csillagnak, aki önzetlenül középre tálalt, és bár ezt józanon nagyon sokféleképpen ki lehet hagyni (kapufa, keresztbevetődő kapus, stadioncsúcs, luft stb…), jelen helyzetben elhibázhatatlan assziszt volt (4:0).
A második félidőben szintén Barca módra kevésbé voltunk lendületesek, de hát a srácok kifutották magukat, CséPé azért kihagyott egy nagy ziccert, a végén pedig tizenegyesből Flegmi születésnapi gólt lőtt (5:0), de ez a meccs az első félidő miatt ismét sokáig élmény marad. Azért nem mondom, hogy felejthetetlen, mert mostanában hétről hétre ebben az élményben van részem, és a két héttel ezelőtti hatosunk már szinte most ködbe vész… Bravó Respect!
Marinho
